Közigazgatás

ELTE évkezdés
Forrás: ITB
Hibrid rendszer

Sajátosan kezdődik az új tanév az ELTE-n

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel tantermi és online kurzusok kombinációjával indítja a tanévet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).

Az egyetem tájékoztatása szerint az online órák mellett lesznek olyan kurzusok is, amelyeken személyesen kell részt venniük a hallgatóknak. Ezeken kötelező lesz a maszkviselés és a távolságtartás. Az intézmény egyes karainak - szervezeti és képzési struktúrájuknak megfelelően - nagy döntési szabadságuk van tanrendjük összeállításában.

Mivel az ELTE nagyon fontosnak tartja diákjai és oktatói egészségének a védelmét, azok a hallgatók, akik bármilyen okból veszélyeztetettek, kérvényezhetik, hogy tanulmányi kötelezettségeiket kizárólag online teljesíthessék a "hibrid" rendszerben.