ITexec

normális_kerékvágás.jpg
Forrás: ITB
Koronavírus

Normális kerékvágás ?.0

Van egy nyelvi fordulat, amelyet az utóbbi hetekben gyakran alkalmaztam volna, de mindannyiszor elakadtam. Nekifutottam, szinte kimondtam, de közben már azon pörgött az agyam, hogy ha kimondanám, az nem azt fejezné ki, amit valójában gondolok. Ha jól értem, valami ilyesmit hív a pszichológia tudománya kognitív disszonanciának. És azt is olvashatni, hogy e disszonancia szorongáskeltő állapot, amelyet itt és most csökkenteni igyekszem magamban.

Mostanában arról beszélgetek családi és baráti körben, és az infokommunikációs szakma képviselőivel is, hogy miként látják a koronavírus-járvány alakulását, következményeit, és arról is, hogy mi lesz, ha majd vége a bajnak. Ez utóbbira úgy kezdtem többször is rákérdeni, hogy mi lesz, ha az élet visszatér a normális..., de eddig egyetlen egyszer sem sikerült befejeznem a megszokott módon, a „kerékvágásba” szóig egyszer sem jutottam el, mert mindannyiszor közben azt gondoltam, hogy az a jövő, amelyre utalni próbálok, annak a normális kerékvágása más lesz, nagyon más, mint amilyenben haladtunk a járvány kitörése előtti időkben.

Mi, itt Magyarországon még el sem értük a járvány csúcsát, ezért talán korainak tűnik, hogy a járvány utáni időkre gondoljunk. Arra, hogy akkor majd miként fognak a dolgok alakulni, működni, ám én mégis ilyesmiken gondolkodom – szorongásom csökkentésének kifejezetten önző céljából.

E globális járvány olyan kihívások elé állít bennünket, amelyekkel korábban sohasem találkoztunk, és amelyekre – és ez talán a rosszabb – sohasem gondoltunk és sohasem készültünk.

Maradva a mi doménünkön, szerintem igazán elmerenghettünk volna korábban is például arról, hogy mi lenne, ha nem csak akkor dolgoznánk otthonról, ha éppen várjuk a gázszerelőt, hanem masszívan, a munkaidőnk túlnyomó részében.

Ha úgy alakulnak a körülmények, milyen infrastrukturális, IT-biztonsági. folyamat- és munkaszervezési, motivációs, belső kommunikációs stb. változtatásokat kell elvégeznünk, hogy a vállalatunk, intézményünk megfelelően felkészítve térhessen át arra, hogy munkatársait nagy számban otthonról dolgoztassa? – ezt a kérdést simán feltehettük volna korábban bármikor, és legalább stratégiai szinten megkereshettük volna a megfelelő válaszokat.

Még nem látom tisztán, hogy miként alakulnak és milyen következményekkel járnak majd a járvány által kikényszerített, drámai fordulatokban bővelkedő infrastruktúrahasználati szokásváltozások (például az oktatás rapid átállása a felhőalapú kommunikációs és adatmegosztási platformokra, amelyek felett nem mellesleg nincsen kontrollunk). Azon egyébként nem lett volna tilos elgondolkodnunk, hogy, országos és vállalati szinten egyaránt tekintve, miként alakítható ki és hogyan néz ki a külső és belső infrastrukturális erőforrások kényes egyensúlya. Az a balansz, amely szélsőséges helyzetekben is garancia a digitális szuverenitás megőrizhetőségére, miközben nem szigetel el a digitális világ főáramaitól.

Egyelőre abban vagyok biztos, hogy ha valamilyen módon és valamikor sikerül is eljutnunk e járvány végére, nem mondhatjuk majd, hogy az élet visszatér a normális kerékvágásba. Azt gondolom ugyanis, hogy nem a normális kerékvágás 2.0-ás változatában, egy javított, néhány új funkcióval bővített verzióban zötyögünk majd tovább. Attól tartok, több verziót kihagyva szükséges majd együtt megtalálnunk, kidolgoznunk gyökeresen megváltozott életünk legjobb tudásunk szerint normálisnak tartott új menetét.