Cégvilág

72_02_Autsoft.jpg
Forrás: ITB
TOP 52: #2 AutSoft

Élen járnak a szoftverfejlesztésben és az egyetemi együttműködésben

A legsikeresebb ICT-cégeket rangsoroló szavazásunk élen járó szereplője az a dinamikusan fejlődő szervezet, amely kiemelkedő innovációs partnere a Budapesti Műszaki Egyetemnek, szorosan együttműködik a régió egyik legnagyobb multinacionális vállalatával, és egy év alatt jelentősen növelte a projektállományát, elsősorban az ipari és bankszektorban.  A második helyen debütáló AutSoft Zrt. tavaly is dobogós helyen végzett, így szinte borítékolható volt, hogy idén is a toplistán találkozhatunk velük.

Ahol az egyetem és a piac kéz a kézben jár, soha nincs megállás a fejlesztésekben és az innovációban. A 160 főt foglalkoztató AutSoft a tavalyi évben több kiemelkedő projekttel hívta fel magára a szakma figyelmét. Az egyik ilyen innovációs projekt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetével együttműködésben megalkotott applikáció, a „Megérint a zene”, amely 2020-ban az IT Business Award Év Projektje díjat is elnyerte, s amely digitális segédanyagot nyújt a Kodály-módszer alapján az általános iskola alsó tagozatában az ének-zene és a zeneiskolákban a szolfézsoktatáshoz. Szintén meghatározó eleme a tavalyi évnek a MOL-lal zajló sikeres együttműködés, valamint a ZalaZONE-nal való együttműködés, amelynek keretein belül az AutSoft a zalaegerszegi tesztpályához fejleszt applikációt. Az elmúlt év is tartogatott lehetőséget arra, hogy az AutSoft olyan innovatív technológiákkal egészítse ki a szoftverfejlesztést, mint az AR/VR technológia és a mesterséges intelligencia alkalmazása az ipari szektorban, vagy az IoT rendszerek bevonása.

Az innovatív projekteken túl a tavalyi évben az AutSoft a szervezési és döntéshozói folyamatai is átalakuláson mentek keresztül, a vállalat működése megerősödött, új vezető került a cég élére, Cseresnyés Dóra személyében. A 2020-as év pozitív mérlegéhez tartozik, hogy az AutSoft elnyerte a Magyar Brands Innovatív Márka díját is.