Path

18_1.jpg
Forrás: ITB
Felpörgeti a tavasz a startup szektort

SMART konferencia és szafari is várja itthon az érdeklődőket

Amerikai, varsói és finnországi kiruccanást is érdemes tenni a következő hónapokban, ha valaki igazán naprakész szeretne lenni a startup-ökoszisztéma legújabb trendjeiben. Itthon SMART konferencia és nagyvárosi szafari vár a szektor képviselőire.

Ha ideje és pénztárcája engedi, márciusban és áprilisban akár egy világ körüli túra is összejöhet annak a hazai startuppernek, aki szeretne ott lenni a startup világ meghatározó eseményein. Igazi extrém kihívással lehet kezdeni a körutat, a finnországi Ouluban, ahol március 12-én egészen különleges körülmények között mutatkozhatnak be az innovatív vállalkozások: a befagyott Balti tenger jegébe vájt lékben, a jeges vízben állva mondhatják el forradalmi gondolataikat a jelenlévő befektetőknek, illetve az eseményt online követőknek. A Polar Bear Pitching szervezői szerint a szakmai mellett hatalmas médiaérdeklődés is várható, aki pedig már túlélt egy ilyen pitchet, az úgy nyilatkozott, hogy egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, hogy milyen.

Az északi kaland után pedig irány az Egyesült Államok, azon belül is a texasi Austin, ahol a világ egyik leghíresebb, több szektorral is foglalkozó konferenciáját, az SXSW-t rendezik meg március 13-22. között. Az esemény előadói és résztvevői azt járják körül, hogy mi várható a film, a kultúra, a zene és a technológia világában a következő években. A rendezvény rendkívül szerteágazó, hiszen 22 fő témában lesznek előadások, workshopok, kerekasztal-beszélgetések az immár 12. SXSW Pitch-en március 14-15-én, amelyen az előzetesen kiválasztott 50 startup mutatkozik majd be, ami kiváló lehetőséget kínál az inspirációra.

 

Előzetes egyeztetés

Az amerikai kiruccanás után pedig irány Varsó, március 23-25-én ugyanis a lengyel fővárosban tartják a Wolves Summit-ot, ami napjainkra Európa egyik legrangosabb és legizgalmasabb startup eseményévé nőtte ki magát. Az idén már 11. alkalommal rendezik meg az eseményt, ami a résztvevők beszámolói alapján az egyik leghasznosabb konferencia a kontinensen nem csak az információk, de a kapcsolatépítési lehetőségek miatt is. A rendezvény egyik különlegessége, hogy a regisztrációk alapján a startupperek előzetesen is egyeztethetnek személyes találkozókat a befektetőkkel. Előzetesen több mint 4500 ilyen megbeszélésre számítanak a Wolves Summit létrehozói idén, 2500-nál is több látogatót várnak. Az eseményen várhatóan 450 startup és további 100, már érettebb fázisban lévő scale-up vesz részt, mellettük pedig 250 befektetővel és 450 nagyvállalati döntéshozóval lehet majd találkozni.

Varsó után pedig érdemes egy kellemes párizsi kitérőt tenniük azoknak, akik valamilyen blokklánc-alapú megoldáson dolgoznak, március végén a francia fővárosban rendezik meg ugyanis a Blockchain Week Summitet. A március 31-én és április 1-jén tartott esemény is része annak a célkitűzésnek, hogy Párizs is felkerüljön London, Berlin vagy éppen Amszterdam mellé az európai technológiai központok sorába. A világ minden részéről 2500 vállalkozót, feltalálót várnak a rendezvényre, melynek több mint 100 médiapartner biztosítja a kellő nyilvánosságot. A konferencián 130-nál is több előadó számol be arról, hol tart most a blokklánc, továbbá a legfőbb trendekről. Kiemelt témája lesz az eseménynek az is, hogyan alakíthat ki egy ország olyan szabályozási és üzleti környezetet, amely támogatja ennek a technológiának az elterjedését.

 

Dublini fejlődés

Párizsból néhány óra alatt akár autóval is át lehet érni Luxemburgba, ahol április 1-2-án tartják az Arch Summit-ot, aminek fő célja, hogy összehozza a startupokat és a befektetőket. Bár Luxemburg korántsem számít startup központnak, de a helyi kormány által támogatott inkubátor, a Technoport és a Vodafone Group közös eseménye mégis izgalmas lehet, hiszen 5000-nél is több látogatót, 200 startupot és 90-nél több nagyvállalati kiállítót várnak a szervezők. A témák között pedig az 5G, az IoT, a mesterséges intelligencia és a blokklánc is helyet kapott.

Pár héttel később pedig már az ír fővárosba várják a technológiai szektor és a startup-ökoszisztéma képviselőit, a Dublin Tech Summit ugyan viszonylag új eseménynek számít – három éve rendezték meg először -, de Európa leggyorsabban fejlődő technológiai konferenciájának tartják, amire idén 70 országból 10 ezernél is több látogatót várnak. Az április 22-23-i rendezvény 200-nál is több előadója között pedig olyan nevek szerepelnek, mint Gwynne Shotwell, a Space X elnöke és operatív ügyvezetője, a BBC technológiai igazgatója, Matthew Postgate.

 

Indul a városi szafari

A tavasz érkezésével itthon is több jelentős eseményre kerül sor, amelyek szinte kötelező a startupperek számára. Az egyik a 11. SMART konferencia Budapesten: az április 7-i esemény párhuzamosan három teremben fut, és több mint 60 előadás, beszélgetés, workshop segít majd abban, hogy a résztvevők megértsék és megéljék a digitális gazdaság jelenlegi és jövőbeli kihívásait. A legnagyobb terem nyitóelőadásai azokra a globális gazdasági, éghajlati, demográfiai, illetve technológiai kihívásokra reagálnak, amelyek alapjaiban rengetik meg a bizalmat és kérdőjelezik meg az eddig jól bevált válaszokat. Szó lesz a hagyományos bizalmi rendet felforgató innovációkról: a kvantumtechnológiáról, a mesterséges intelligencia mindent átható jelenlétéről, emellett pedig a cégekre egyre nagyobb súllyal nehezedő digitalizálódási és folyamatos megújulási kényszerről. A problémafelvetéseket megoldások, esettanulmányok, valódi sztorik követik, valódi szakemberektől. A termek programjával párhuzamosan szakmai workshopokat, kísérőrendezvényeket szerveznek, illetve lehetőség nyílik az előadókkal folytatott négyszemközti beszélgetésekre is. A networkingre pedig az előadások után is lesz lehetőség, hiszen a konferenciának helyet adó Akvárium Klubban a hivatalos program után bulival lazíthatnak a résztvevők.

Április 23-24-én pedig ismét itt a Startup Safari, melynek keretében 50-nél is több helyszínen több mint 150 program várja az érdeklődőket. A kétnapos kaland kiváló alkalom az inspirálódásra és a kapcsolatépítésre, hiszen startupok, inkubátorok, co-working irodák és nagyvállalatok nyitják meg ajtajaikat az érdeklődők előtt.


Startupok számára érdekes események a következő időszakban

Esemény

Helyszín

Időpont

Polar Bear Pitching

Oulu

2020. március 12.

SXSW

Austin

2020. március 13-22.

Wolves Summit

Varsó

2020. március 23-25.

Blockchain Week Summit

Párizs

2020. március 31-április 1.

Arch Summit

Luxemburg

2020. április 1-2.

SMART Konferencia

Budapest

2020. április 7.

Dublin Tech Summit

Dublin

2020. április 22-23.

Startup Safari

Budapest

2020. április 23-24.

Forrás: IT BUSINESS gyűjtés