Center

60_1.jpg
Forrás: ITB
Hogyan döntsünk arról, melyik technológiai nóvum kell?

Ne csábítsanak el a körülrajongott trendek!

Nem minden új IT-technológiára érdemes azonnal lecsapni és bevezetni azt a cégnél – javasolja a Gartner. A hype-on túl vizsgáljuk meg, milyen üzleti eredmények várhatók a technológia bevezetéséből vagy annak elmaradásából, valamint tartsuk szem előtt azt is, hogyan hatna partnereinkre, ügyfeleinkre és versenytársainkra az innováció.

Se szeri se száma azoknak az IT-technológiáknak, amelyek azonnali és forradalmi újítást ígérnek a vállalatok életében, így nincs könnyű dolga annak a döntéshozónak, akit hetente hívnak termékbemutatókra. Ne feledjük: a technológiák nem elszigetelten és önállóan léteznek, hanem hatnak egymásra! A vállalat vezetője és az IT-döntéshozó könnyen elcsábulhat a túlértékelt technológiák közt, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy nem minden trend egyforma és nem is használhatjuk az összeset.

 

Technológiák ökoszisztémája

A technológiák egymást erősítve és új technológiákat, trendeket generálva léteznek vállalati infrastruktúránkban. Például az IoT-eszközökből származó adatok az üzleti intelligencia eszközeivel alakulnak át értékes információvá, az elemzés és a gépi tanulás táplálékául szolgálnak. Ezeknek az eszközöknek a segítségével intelligensebb alkalmazások születnek, olyan automatizmusok fejlődnek ki, melyek a legjobb választ adják az adott helyzetben. Például a fent említett három technológia egyvelegéből született a digitális iker, vagyis a fizikai valóságban létező tárgy vagy rendszer digitális leképezése.

Könnyen elcsábulhatunk egy-egy körberajongott trendtől, de figyelnünk kell arra, hogy a trendek nem egyformák és nem mindenki számára hasznosak – tanácsolja Samantha Searle, a Gartner fő elemzője. Azt a kérdést kell magunknak feltennünk, hogy melyik az a technológia, amely jelentősen átalakítja szervezetünket vagy új lehetőségeket nyit meg a vállalatunk számára.

 

Három szempont

A releváns digitális technológiák kiválasztásában három szempontot tartsunk szem előtt: új érték, a digitális diszrupció szintje és a kiváltott hatás. Meg kell határoznunk azokat a vállalati lehetőségeket, melyeket a kiszemelt technológiai trend segít kihasználni, vagy meg kell találnunk azokat az üzleti kihívásokat, melyeket az adott technológia segít üzleti lehetőségekre váltani. Vagyis azzal a technológiával foglalkozzunk, ami új értéket teremt.

Második lépésben vizsgáljuk meg, hogy a technológia felhasználása megváltoztatja-e szervezetünk üzleti modelljét, vagy egy teljesen újat hozna a helyébe. Ez az új trend létező technológiákat vagy üzletmenetet helyettesíthet. Hogyan befolyásolja az új trend a meglévő piacot? Az új technológia hatására új piaci szereplők jelenhetnek meg, vagy átalakíthatja azoknak a meglévő vállalatoknak a szolgáltatásait és teljesítményét, amelyekre száz százalékban számítunk. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy milyen szintű digitális diszrupciót okoz saját és partnereink életében az adott technológia bevezetése. Gondoljuk át, hogy a trend által kiváltott hatást csak a saját vállalatunkon belül érezzük-e, vagy a külső tevékenységekben is megmutatkozik. A Gartner elemzője szerint például a felhőtechnológia és a mobiltechnológiához kapcsolható trendek átalakították a vállalatok működését. A cégeknek teljes egészében át kellett alakítaniuk alkalmazásaikkal kapcsolatos stratégiájukat, melyek most szoftver, mint szolgáltatás segítségével mobileszközökön is elérhetőek, appokon keresztül.

Így válasszuk ki a releváns trendet!

Mérjük fel a trend hatását vállalatunk tevékenységére; gondoljuk át, hogyan változtathatja meg üzletünket, partnereink, versenytársaink és ügyfeleink életét (szakértők, szakkonferenciák segítségével). Mérjük fel a trend érettségét, hogy vajon csak túlzott felhajtásról, egy kockázatos, költséges, kevés nyereséggel kecsegtető ígéretes lehetőségről beszélünk, vagy konkrét kipróbált megoldásról. A korai fázisban lévő, éretlen technológiák bevezetése költséges, kockázatos mulatság, de versenyképesség területén felülmúlhatatlan előnyt hozhat. Figyeljük a piaci mozgásokat, azt, hogy a tőkebefektetők miként értékelik az adott technológiával foglalkozó vállalatokat. Végső lépésként pedig ne halogassuk a döntést, hanem időben hozzuk meg a szükséges intézkedéseket.

Külső szempontokat is vegyünk figyelembe

Több környezeti tényező is meghatározza, hogy egy adott vállalat hogyan reagál egy bizonyos technológiai trendre, ezek között megemlíthető a szóban forgó technológia költsége, a szabályozási környezet, az adatvédelmi előírások, a könnyed használat és a társadalom reakciója. A tényezők hatása a technológia érettségétől is függnek. Például a feltörekvő technológiáknak sokkal nagyobb a kockázatuk, biztonsági és adatvédelmi szempontból egyaránt. Egy trend erősödésével a költség és a kockázati tényezők fontossága csökken, míg előtérbe kerülnek a bevezetési módszertanok, használhatósággal kapcsolatos kérdések. Ahogy egyre többen fogadják el az új trendeket, úgy lesz egyre erősebb a társadalmi és a kulturális válasz is rájuk, ezért a hatóságoknak foglalkozniuk kell a szabályozás kérdéskörével is.

Ha már azonosítottuk, milyen trenddel, technológiával kell foglalkoznunk a vállalat keretein belül, akkor el kell döntenünk, hogy pontosan mit is tegyünk az adott trenddel. Több választási lehetőségünk van: figyelmen kívül hagyjuk a trendet, mert az nagy valószínűséggel nem befolyásolja vállalatunk üzleti modelljét és stratégiáját. Esetleg időszakosan megvizsgálhatjuk, megváltozott-e a trend lehetséges hatása és érettsége, és beépíthető-e vállalatunk folyamatos digitális átalakulásába. Ha a trend továbbra sem releváns napi üzletmenetünk szempontjából, azért kezeljük annak vállalatunkra gyakorolt hatását, vagy legalább készüljünk fel az esetleges negatív hatások mérséklésére.

Ha a technológia megnöveli vállalatunk hatékonyságát, üzleti eredményeinkre is hatással van, akkor vezessük be, használjuk a mindennapi folyamatainkban. Engedjük, hogy a technológia átalakítsa vállalatunk működését, hogy a mi szervezetünk legyen az a sokak által dicsért diszruptív vállalkozás, amely felbolygatta az adott szektor/piac bevett szokásait.