Munkerőpiac

Berta Péter, WHC
Berta Péter, WHC
Forrás: ITB
„Legfőbb értékünk az ember”

A számok emberének útja a HR humánrengetegébe

A számok által körülhatárolt világból nem gyakran lépnek át az emberek a kevéssé egzakt és sokszor érzelmekkel tarkított humánerőforrás területére. Azon bátrak, akik ezt mégis megteszik, teljesen új szemléletmódot visznek a HR szakmába és a vezetői minőségbe, ahol a végén az ember sosem látott felértékelődéssel bír. Következzen egy HR-be vezető útikalauz egy ex-pénzügyes tollából. 

„Soha ne mondd, hogy nem lehet!”  A megfogadott nagyapai bölcsesség karrierje során számtalanszor igazította útba a pénzügyi területet, gyáralapítást és a munkáltató és munkavállaló egymásra találást is megélt beszélgetőpartneremet, így nem véletlenül került az idézet előre. Egy kalandos karrierívről és az ágazatváltás tapasztalatairól Berta Péterrel, a WHC ügyvezetőjével beszélgettünk. 

 

Reál világból a humán élettérbe, osztrák példamutatással

„Ha visszagondolok eddigi pályámra, akkor a szakmai állomáshelyek mellett mindenképpen emlékezetes pontja volt az életemnek, hogy már középiskolai tanulmányaimat is külföldön, Ausztriában végeztem. Az osztrák oktatás már gyerekként belénk nevelte a gyakorlatiasságot és a kompromisszumok nélküli vevőorientáltságot. Nagyon sokat kaptam ebből még az egyetemi tanulmányok alatt is, és teljesen készen álltam akkor, amikor kikerültem a munka világába”, mondta Berta Péter. „Életem igazi első munkahelye egy osztrák cég volt, amely éppen akkor indította zöldmezős nagyberuházását Magyarországon. Ügyvezető-asszisztensként kezdtem dolgozni, ez volt pályám ugróiskolája, sok mindenre megtanított, ami aztán végig kísért karrierem során.”

Az itt töltött évek alatt a HR-részleg irányítása sem maradt ki a repertoárból, ez a tapasztalás pedig már a látómezőbe repítette a szakmát, annak ellenére, hogy tudatosan sosem volt tervben ez a pályaív. „Alapvetően a számok embere vagyok, ezért inkább gazdasági pályára készültem, és ezen a területen is dolgoztam éveken át. A munkám során azonban, egy gyár elindításakor, belecsöppentem a HR-es feladatokba: 300 munkavállalót vettünk fel rövid idő alatt úgy, hogy nem volt HR-részleg a cégnél, és jobb híján munkatársaimmal mi magunk láttuk el a toborzási feladatokat”, meséli.

 Ez az „építkező munka” volt az, végül meg is hozta a szakma iránti elköteleződést. Beszélgetőpartnerem szavaival élve: ekkor szeretett bele a HR-be, egész pontosan abba, hogy „emberekkel foglalkozhatok, segíthetek nekik álmaik állásának megtalálásában. Amíg gazdasági területen dolgoztam, őszintén tudtam örülni, ha a controlling-táblában összejöttek a számok, a toborzási munka során viszont megtapasztaltam, hogy mekkora sikerélmény és mennyire emberi, amikor a munkavállaló és a munkáltató egymásra talál”, mondta a WHC ügyvezetője. 


A legfőbb érték az ember

A sikert azonban mégsem egyedül önmagának, hanem a csapatnak tulajdonítja. „Egy olyan csapatban, amelyet felépítettünk a WHC-nál. Egyedül közel sem nem lennék képes ilyen eredményekre. Elengedhetetlen összetevő, hogy mi bízunk egymásban, közös sikerért dolgozunk és célokban gondolkodunk, melyek újabb és újabb motivációt adnak nekünk a munkák során”, fejtette ki Berta Péter. 

 A folytonos motivációra pedig szükség is van, hiszen számos kihívás állítja próbatétel elé a HR-ben tevékenykedőket. Az egyik legnagyobb kihívás Berta szerint itthon és Közép-Európában egyaránt a munkaerőhiány. A másik meghatározó próbatétel pedig a megtartáshoz fűződik. „Véleményem szerint a megtartás lesz a következő időszak legfontosabb kihívása és feladata, mert megtartás nélkül a toborzásba fektetett munka elvész”, mondta a szakember. Céges szinten és a vezetői attitűdben is megjelenik ez a törekvés. A munkatársak motiválása, a jó munkahellyé válás is fontos szempont a WHC életében, talán ez a szemléletmód is hozzásegítette a céget abban, hogy immáron két éve Magyarország Legjobb Munkahelyei közé választják.

„Legfőbb értékünk az ember. Alapvetően a cselekvésben és a csapatmunkában hiszek, és nagyon büszke vagyok munkatársaimra, mert nélkülük nem tartana ott a WHC, ahol jelenleg tart. Vezetőként azt vallom, hogy mindig tudunk tovább fejlődni, ezért fontos, hogy újabb és újabb célokat tűzzünk ki magunk elé. Ha megállunk, nem fejlesztünk, nem változtatunk, akkor a sikerünk nem lesz hosszú távon fenntartható”, fogalmazta meg az ügyvezető.  Ami a jövőbeni terveket illeti, beszélgetőpartnerem céljait cégvezető tulajdonosként a WHC kötelékében tervezi megvalósítani. „Nem vágyom más karrierre. Számtalan cél lebeg még szemeink előtt: meghatározók akarunk lenni a munkaerőpiacon, azért dolgozunk, hogy ha valaki munkát keres, váltani akar és segítségre van szüksége a WHC-ra gondoljon, hozzánk forduljon és persze ha egy vállalatnak humán erőforrásra van szüksége akkor a WHC jusson eszébe”, fejezte be a beszélgetést Berta Péter.