Munkaerő-menedzsment

Gönczi Tamás, Pedersen & Partners
Gönczi Tamás, Pedersen & Partners
Forrás: ITB
Customer first: amerikai mentalitás hazai köntösbe bújtatva

„Szeretném, ha egy olyan név lennék a szakmában, amelyet ismernek, mert értéket tudok teremteni az ügyfélnek”

Az országhatár innenső felén egy valóságos amerikai álom a két diploma és a tengerentúli élet, ám a szakmai kiteljesedés mégis magyar földön érte utol a mára vezető tanácsadóvá avanzsált szakembert. Az ügyfelek elsőségét hirdető hangzatos frázis sokszor nem több egy üres mondatnál, de jelen esetben a kivétel erősíti a szabályt. Tengerentúli munkamorál, mint ars poetica – Gönczi Tamással, a Pedersen & Partners vezető tanácsadójával beszélgettem.

„Az attitűd – a hozzáállás – a legfontosabb sajátosság, amely a sikeres embert jellemzi. Ha az attitűdje és a gondolkodásmódja pozitív, ha szereti a kihívásokat és a nehéz helyzeteket, az már fél siker” – Lowell Peacock ritkán hallott idézete villant fel, miközben a velem szemben ülő elegáns, visszafogott, ám annál határozottabb HR-szakember arról beszélt, hogy miként vezetett az út az amerikai egyetemekről apró országunk HR- és fejvadász világába.

 

„Olyan partner akartam lenni, aki nemcsak elküld egy-két CV-t”

„Egyetemista koromban nem tudtam még, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Amerikában a hawaii-i és később a montanai egyetemre jártam. Az első években a szakok közt könnyű az átjárás, így informatikával kezdtem, aztán átmentem a közgázra. A második diplomámat a Minnesota egyetemen szereztem emberi erőforrás menedzsment és ipari kapcsolat szakon – mondta el Gönczi Tamás.

„Mindig is vonzott a tanácsadói lét, de az első munkahelyem és a bátyám példája volt az igazán meghatározó. Ő nagyon fiatalon lett vezető, és ez sokban befolyásolta, hogyan működöm most. Az első amerikai munkahelyemen pedig testközelből láttam, hogyan dolgoznak a HR-tanácsadók, és nagyon megtetszett” – mondta Gönczi.

A belső HR-t és a toborzást is megtapasztaló szakember állítása szerint félig a véletlennek köszönheti, hogy most vezetőkiválasztással foglalkozik, de a jól definiálható projektek keret- és gyártósor-szerűségére toborzóként egy idő után ráunt. „El akartam mélyedni egy-egy projektben, segíteni akartam. Olyan partner akartam lenni, aki nemcsak elküld egy-két CV-t, de mélyen ismeri az adott üzleti területet, és együtt gondolkozik az ügyféllel” – tette hozzá.

 

Ami leggyakrabban csak a reklámokban köszön vissza: az ügyfél az első

A szakember jelenlegi munkahelyén a környező országok és Magyarország piacára is rálát, ami nemcsak összehasonlítási alapot nyújt – ezzel is segítve az ügyfeleket –, hanem a best practice-ek elsajátításának és megosztásának lehetőségét is megteremti, és ebből az ügyfelek is jócskán profitálhatnak. Gönczi Tamás azonban mégsem ezt tartja az elsődleges haszonnak a nemzetközi tudásban.

„Ha az ember Amerikában él vagy dolgozik, egy olyan munkamorált, munkához való hozzáállást tud elsajátítani, amelyet mindenképp fel lehet használni itthon is. Összefoglalva ott mindenki abban igyekszik és akar értéket teremteni, amihez igazán ért, fókuszáltan, gyorsan, hatékonyan, szem előtt tartva a »customer first« szemléletet. Amihez nem ért, arról nem alkot véleményt” – fogalmazta meg Gönczi. „Az a fontos, hogy az ügyfél úgy érezze, sikeresek a projektjeink, ezért pedig hajlandó vagyok flexibilis lenni sok területen.”

Személetmódjának sikerességét indokolva említi a több évtizedes együttműködéseket, a nagyszabású és pozitív eredménnyel zárult vezető- és vezérigazgató-kereséseket. Ami a kihívásokat illeti a „a bizonytalanság kezelése a legnagyobb feladat. Az ügyfelek megadják a számukra fontos paramétereket, de csak akkor leszünk képesek száz százalékig megegyezőt találni, hogyha már »gyártják« az embereket. Addig viszont az évek alatt elsajátított, mély piaci ismeretekre támaszkodva kell folyamatosan támogatni az ügyfelet, hogy a lehető legjobb vezetőt találjuk meg, és vegyék is fel a végén. Ilyenkor a már korábban említett pozitív hozzáállás, transzparencia és megoldás-keresés elengedhetetlen” – egészítette ki a szakember.

 

Mi kell a munkaadónak és a jelöltnek?

Persze nem olyan egyszerű megtalálni az ideális munkatársat, de ha arról van szó, hogy melyek azok az értékek, amelyeknek mindenképp benne kell lenniük a jelentkező személyiségében, Gönczi szerint a nyitottság, a megbízhatóság, a kompetencia és hogy legyen elképzelése a kandidáltnak.

„Azt gondolom, ha én, mint cég, transzparens vagyok, az motiváló erőként hat, ahogy az is, amikor felelősséget és állandó visszajelzést is kap az ember, de nemcsak a negatív dolgokról. Fontos a sikereket is visszajelezni” – tette hozzá.

Ami a kikapcsolódást illeti, a család és a tenisz jelenti az energiafeltöltődés végtelen forrását. „Szeretném, ha egy olyan név lennék a szakmában, amit ismernek, mert értéket tudok teremteni az ügyfélnek” – árulta el a szándékait is Gönczi Tamás.