ITexec

szokatlan_latoszog.jpg
Forrás: ITB
Projektmenedzsment

Nyerő sportos vállalatnak lenni

Felüdülést hozhat, ha olykor eltávolodunk a napi munkánk szorosan vett tárgyától, és egy korábban nem alkalmazott szögből tekintünk vissza rá. Jelentem, én épp most attól kaptam új erőre, intellektuális értelemben véve, hogy átolvastam a projektmenedzsment szakmai világszervezet évente elkészített jelentésének legfrissebb, 2021-es kiadását, amely a maga szakterületén globális fókusszal mutat rá fontos trendekre, változásokra.

A Project Management Institute (PMI) „Pulse of the Profession” címet viselő jelentéssorozatának 2021-es kiadása a „Beyond Agility” alcímet viseli, amely egyértelműen jelzi, hogy mit tartanak a szerzők a legutóbb vizsgált év legnagyobb tanulságának. Tudom, olvasóink közül sokaknak elege van az agilitásból, még annak emlegetéséből is, legalább is olyankor, amikor ezt megteheti, vagyis olyankor, amikor nem kell az agilitást dicsőítő dalárdában őszintének tűnő örömmel gajdolnia.

Ha minden esetleges ellenszenvünk ellenére rászánunk egy rövid félórát, és átlapozzuk e jelenést, akkor nem érzelmekre, indulatokra alapozott tanulságokhoz jutunk, hanem egy világszerte elvégzett felmérés eredményeiből levont következtetésekre.

Nagyon tetszik, ahogyan a PMI-osok – a kinyilatkoztatások markánsabbá tételének érdekében erős leegyszerűsítéssel élve – különbséget tesznek a vállalkozások között a változásokhoz való viszonyulásukat illetően. Szerintük e szempontból két csoportra oszthatók a világ vállalatai, mégpedig a hagyományosokra és a gimnasztikusokra. Ez utóbbiakat „gymnastic enterprise”-oknak nevezik. Olvasóim engedelmével ebben az írásomban a „gymnastic”-ot „sportos” -nak fordítom, kerülve annak a halovány lehetőségét is, hogy egyes tapasztaltabb olvasókból olyan szavakat hívjon elő, mint amilyen például a gimnasztyorka.

A sportos vállalatok a PMI kategorizálása szerint nem reagálnak a változásokra és nem megragadják a bennük rejlő lehetőségeket, hanem képessé teszik munkatársaikat arra, hogy megtörténtté tegyék a változásokat. Az ilyen vállalatok megőrzik lendületüket, vagy inkább még fokozzák is, minden eszközzel arra törekednek, hogy alkalmazottaik maguk választhassák meg, hogy miként dolgoznak, támogatják őket abban, hogy szakértelmüket kiteljesíthessék és kulcsfontosságú képességeiket tovább pallérozhassák. Folytathatnám a sportos vállalat leírását, de gondolom ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy a PMI-osok milyen szemléletű és kultúrájú szervezeteket állítanak példaként elébünk.

Van egy különös mondat a PMI-os leírásban, amelyet félve idézek, mert eddigi tapasztalataim szerint ilyesfajta kinyilatkoztatásokat hajlamosak vagyunk félreérteni. Az áll a jelentésben, hogy az ilyen sportos vállalatok inkább az eredményre fókuszáltak, mint a folyamatra. Ilyesmi mondatok olvastán megszólal bennem a vészjelzés, hogy na, ezt aztán sokan fogják nagy elégedettséggel félreérteni. E ponton nagy megnyugvással teszik majd félre a jelentést, mondván, hogy mindig is tudtam, hogy a csudába azokkal a folyamatokkal, nem kell azokat reszelgetni, essünk neki, ahol érjük, csak csináljuk, mert meg tudjuk csinálni.

(Személyes élményem, hogy egy ízben olyan felső vezetővel hozott össze a balsorsom, aki lépten nyomon hivatkozott az Intel-főnök Andrew Grove – született Gróf András – által írt híressé vált könyv címére, miszerint csak a paranoiások maradnak életben [a teljes cím angolul: „Only the Paranoid Survive: How to Identify and Exploit the Crisis Points that Challenge Every Business”]. Úgy vélte, hogy tehát akkor neki szabad saját paranoiáját kiélnie, hiszen ezzel a vállalat javát szolgálja.)

A szabadon letölthető PMI-jelentés számokkal bizonyítja, hogy a sportos vállalatok szinte minden projekttel kapcsolatos mutatót tekintve jobban teljesítenek a hagyományos vállalkozásoknál – ha nem hiszi a kedves olvasó, járjon csak utána.