ITexec

Over_troubled_water.jpg
Forrás: ITB
Menedzsment

A napi coelhókról felsővezetőknek

Egyik korábbi állomáshelyemen egy ízben átvonult kicsiny szobámon a nagyon nagy amerikai főnök a teljes sleppjével. Alig fértek el az asztalom és az ajtó közötti parányi térben, mondhatni semennyire se fértek el, a slepp vége még a titkársági szobában tartott, amikor már a nagyon nagy főnök szóba elegyedett velem.

Akkoriban a falamon lógott egy bekeretezett fém lapocska, amelyre az volt vésve, a teljes nevem közlésével, hogy Las Vegas egyik félkarú rablóján (szerencsejátékgépén), egy dátummal megjelölt napon és helyen 510 dollárt nyertem, ami az adott masinán éppen akkor a harmadik legjobb eredménynek számított. A nagyon nagy főnök már lépett is volna tovább, amikor meglátta a vésett fémlapocskát, megállt és jobb mutatóújját a mennyezet felé emelte, jelezvén, hogy bölcsességet fog megosztani a jelenlévőkkel. És úgy is lett. Kifejtette, hogy születhetsz bárhol, végezhetsz bármilyen iskolákat, járhatsz bármilyen egyetemekre, a sorsod alakulásában van egy tényező, amely alapvetően befolyásolhatja, hogy merre visz az utad, és ez a szerencse. 

Amikor olvasom – és nem ritkán – magam is írom azokat a dolgozatokat, amelyek tanácsokkal igyekeznek ellátni az olvasókat, hogy miként lábalhatnak ki a bajból, vagy hogy milyen módon élhetnek túl nehéz időket ők maguk vagy az általuk irányított szervezet, e történet mindig az eszembe jut, és egyébként akkor is, amikor otthoni szobám falán nagy ritkán a szemem elé kerül e lapka (mert amikor valaki nálam is jobb eredményt ért el azon a gépen, a kaszinó elküldte nekem örök emlékbe). 

Úgy esett, hogy a mai dolgozatomra készülvén sorra olyan írások kerültek elém a világhálón, amelyek napi coelhókból eszkábálnak össze hidakat az IT-vezetőknek, hogy azok száraz lábbal és ép bőrrel juthassanak át az örvénylő, zavaros vizek mélységes völgye fölött a bonyolult jelen oldaláról a jövő ígéretes földjére. 

E bölcsességek megalkotói – nekem legalább is úgy tűnik – abból a feltételezésből indulnak ki, hogy az IT-vezetők olyan inspiráló, támogató környezetben, vállalati, intézményi kultúrában tevékenykednek, amelyben mindenki szomjúhozza az előremutató javaslatokat, az első embertől a vezetésen át és a fizetési lista legalján lévő kékgallérosokig. Úgy is mondhatnám, hogy e bölcsességgyártók azzal a feltételezéssel élnek, hogy célolvasóiknak, az informatika irányítóinak abban a szerencsében van részük, hogy a talentumból és a kellő tapasztalatból a környezetükben mindenkinek egyaránt jutott, tehát számít az, amit az IT-sok mondanak, számít az, amit bárki mond a szervezetben. Vagyis az számít az, ami elhangzik, és nem az számít, hogy ki mondja. 

 A digitalizáció, intézményi IT-s szemszögből nézve, nem az embereket változtatja meg, hanem – jó esetben – azt, ahogyan az emberek dolgoznak, végzik napi robotjukat, élik életük azon részét, amelyet többségében csupán azért élnek meg, hogy abból finanszírozzák életük másik részét. Az áttérés a digitális megoldásokra körülményeket változtat meg, de egyvalamiben nem okoz változást. Nem enyhíti a szervezeti első vezetők, vezetés, a tulajdonosi kör felelősségét azért, hogy a szervezetben uralkodó szemlélet, légkör megfelelően motiváló legyen.