Gadget

indiai tablet címlap
Forrás: ITB

Kész a 35 dolláros tablet

Büszkén mutatták meg a világ legolcsóbb tabletjét India politikusai. Egyelőre prototípus-fázisban van, és még gyártót sem találtak, de már az idén osztogatnák a hallgatóknak. A sikert beárnyékolja a tízdolláros laptop tavalyi buktája, de a minisztérium szerint komoly érdeklődők vannak, a napelemes hardver pedig olcsó, a Linuxról nem is beszélve.

Hihetetlennek hangzik, pedig igaz: az indiai kormány leleplezte az iPad 35 dolláros, helyi gyártású testvérét, amelyet tanulóknak, üzletembereknek szánnak, és ha minden igazi, 35 dollárba kerül majd. A pofonegyszerű eszközön webezni, szöveget szerkeszteni és videokonferencát rendezni is lehetőségük lesz majd a vásárlóknak. Memóriakártyán tárolja majd az adatokat és még napenergiával is képes lesz működni – állítják a beszámolók. Az illetékes miniszter szerint az eszközt az ország legjobb IT-agytrösztjei fejlesztették. A projektre azonban némileg árnyékot vet, hogy a kormány nemrég hasonló olcsó laptoptervvel állt elő, amely azonban becsődölt. Egy átlagos iPad egyébként 499 dollárba kerül.

Forrás: BBC
Forrás: BBC
Az indiai táblagépet Linuxra építik, a hallgatók pedig elvileg már az idén megvásárolhatják. Eredetileg ráadásul azt tervezték, hogy 20, majd 10 dollárra mérsékelik az árát. Kapil Sibal szerint ez nem más, mint India válasza az amerikai MIT által kifejlesztett százdolláros laptopra. „A holnap megoldásai Indiában szökkennek szárba” – fogalmazott a miniszter az AFP hírügynökségnek. A piac érthető módon enyhe szkepticizmussal reagált, bár a mostani terv egy fokkal kivitelezhetőbbnek tűnik, mint a tavaly bejelentett 10 dolláros laptop (!) ötlete. A Sakshat fantázianevű projektről azonban kiderült, hogy tablet-jellegű gép prototípusa, amelynek árát sosem erősítették meg.

Indiának ezért a mostani eszközért is küzdenie kellett: a magánbefektetőknél süket fülekre talált az olcsó, államilag támogatott tablet koncepciója, így az Indian Institute of Science-hez és az Indian Institute of Technologyhez fordultak, hogy az ott, állami megbízásban dolgozó tudósok rakják össze az eszközt. A minisztérium szóvivője szerint nem túl alacsony az ár, hiszen a hardverek beszállítói árai is folyamatosan csökkennek. Mamta Varma állította: a tablet iránt sokan érdeklődnek, például egy tajvani cég is jelezte, hogy elkezdené a sorozatgyártást. India egyébként masszív kampányt folytat, hogy a 25 ezer kollégiuma és az 500 egyeteme mind szélessávot kapjon.