Vezércikk

03_166684201_l.jpg
Forrás: ITB

Nagy lehetőség, óriási felelősség

Sok évvel ezelőtt érdekes példát hallottam egy külföldi szakembertől az államigazgatási szolgáltatások digitalizációjáról. A kérdés úgy szólt, hogy mi számít fejlettebb szolgáltatásnak? Az, ha az adóhatóság biztosít egy online felületet a lakosság számára, ahol elektronikusan lehet kitölteni ugyanazt az űrlapot, amelyet egyébként az ember papíron megkapna, csak mondjuk nem kell az összeadással bajlódnia, és a program jelzi, ha valami kitöltetlenül maradt? Vagy az, ha az adóhatóság mindenkinek elküldi a maga bevallását (horribile dictu, papíron), és azt egyszerűen csak jóvá kell hagyni?

A válasz, azt hiszem, teljesen egyértelmű. Mindenki, aki akár csak egyszer is végigszenvedte a régi aBEV-rendszerén az szja-bevallást (természetesen szigorúan csak azután, hogy telepítette a legfrissebb Java-verziót), és töltögette az érthetetlen elnevezésű rubrikákat, egyetért azzal, hogy a mostani megoldás százszor egyszerűbb: csak meg kell nézni a NAV által elkészített bevallást, és ha nem csinálunk semmit, az automatikusan elfogadottnak tekinthető.

Értem én, hogy az utóbbi megoldás csak akkor működik, ha az adóhatóságnál elektronikusan feldolgozható formában rendelkezésre állnak a szükséges adatok. Ez azonban még kevés – kell a gondolkodásmódbeli változás is, több, egymással összefüggő fronton. Az első annak felismerése, hogy az államigazgatási munka digitalizálása nem egyenlő azzal, hogy a meglévő folyamatokat és a hozzájuk tartozó űrlapokat egyszerűen elektronizáljuk és kitesszük az internetre. A digitalizáció akkor és csak akkor lesz sikeres, ha először egyet hátralépünk, átgondoljuk és racionalizáljuk magukat a folyamatokat. A második pedig az, hogy mindezt úgy kell tenni, hogy közben az ügyfelet és az ő szempontjait helyezzük a középpontba.

A magyar közigazgatás már sokat haladt előre ezen az úton. Az szja-bevallás az írás elején említett fejlődési ívet már bejárta, de a személyes ügyintézési felület vagy az élethelyzet alapú ügyintézés is jó példák az újszerű, ügyfélközpontú szemléletre, ha a megvalósítás esetleg még itt-ott hagy is némi kívánnivalót maga után.

Mindez végre már a mérvadónak tekintett rangsorokban, például az uniós országos digitális fejlettségét rangsoroló DESI indexben is tükröződik. Pontosan lapzártánk napján jelent meg a tavalyi adatokon alapuló 2022-es DESI jelentés, ahol számos mérőszámban (különösen, abban, amely az állampolgárok és a közigazgatás kapcsolatát írják le), már az EU átlaga felett teljesít Magyarország.

Az IDC adatai szerint a magyar központi kormányzat a tavalyi évben mintegy 100 milliárd forintot költött informatikára, ami a teljes magyar ICT-piac nem egészen 9 százalékát teszi ki. Ha ehhez hozzávesszük az önkormányzatok és az állami vállalatok költéseit is, a teljes állami szektor a magyar informatikai piacon mutatkozó kereslet nagyjából 20 százalékáért felel. Ez óriási összeg, de egyúttal óriási felelősség is – ezt a keretet úgy kell felhasználni, hogy az minden magyar állampolgár és vállalkozás hasznára váljon. Nem könnyű összehangolni a gyorsan változó informatikát a lassabb működéshez szokott államigazgatással, de mindannyiunk érdekében bízom benne, hogy nem is lehetetlen.

Szeptembertől új felállásban, új szervezeti keretek között és új vezetéssel működik szinte minden, ami a magyar kormányzati informatikához kapcsolódik. A Digitális Magyarország Ügynökség és annak vezetője pontosan tudja, mit akar. (Lásd interjúnkat Guller Zoltánnal a 6. oldalon!) A célokkal egyet tudunk érteni – most már csak a megvalósításra várunk.