Címlapon

Balogh Attila és Szabó Róbert, Huawei Technologies Hungary
Balogh Attila és Szabó Róbert, Huawei Technologies Hungary
Forrás: ITB
Nagyobb teljesítményű erőműveket telepítettek tavaly, hasítanak az okos megoldások

Egyre tudatosabb a magyar napelemes vásárló – tovább nőtt a rendszerek mérete

Nemcsak az új lakossági napelemes rendszerek száma, hanem a telepített kiserőművek mérete is nőtt: tavaly a magyar piacon már a 10 kilowattos (kW-os) rendszer volt a legkeresettebb a korábbi 6 és 8 kW-os helyett, derül ki a Huawei Technologies Hungary napelemes üzletágának adataiból. A nagyobb rendszereket sokan azért választják, hogy a később felmerülő igényeiket is ki tudja szolgálni, amikor már a fűtést vagy az e-autó töltését is saját maguk által termelt napenergiából fedeznék. A napelemek által megtermelt energia eltárolására azonban egyelőre kevesen adják a fejüket, pedig a lakossági akkumulátorok terjedése a közcélú hálózat tehermentesítése szempontjából is kulcsfontosságú lenne.

Tavaly a korábbi éveket is meghaladó mértékben nőtt a lakossági napelemes rendszerek piaca, köszönhetően a többi között az otthonfelújítási pályázatnak. 2021 első három negyedévében több mint 30 ezer lakossági napelemes rendszert telepítettek – többet, mint a megelőző évben összesen –, a háztartási méretű kiserőművek összesített kapacitása pedig meghaladta az 1000 megawattot. „A robbanásszerű növekedés mellett a korábbi évekhez képest új tendenciák indultak el a lakossági napelemes piacon”, mondja Szabó Róbert, a Huawei Technologies Hungary napelemes üzletágának megoldásmenedzsere. A vállalat adatai szerint tavaly a legkeresettebbek már a 10 kW-os inverterrel szerelt rendszerek voltak, míg egy évvel korábban a 6-8 kW-osak, néhány éve pedig az ennél is kisebb teljesítményűek voltak népszerűek.

A szakember szerint ennek oka, hogy a háztartások egyre tudatosabbak a megújuló energiák felhasználása terén, a rendszereket sokan már eleve úgy tervezik, hogy azok később bővíthetők legyenek. „Aki ma még csak a villanyáram-fogyasztását fedezi napelemes energiából, az már gondol arra, hogy a jövőben a fűtéséhez, vagy néhány éven belül akár az elektromos autójának a töltéséhez is magának termeli meg az energiát. Ha van hely a tetőn, akkor inkább nagyobb rendszert tesznek fel”, hangsúlyozza Szabó Róbert. A jelenlegi fogyasztási igény fedezésénél nagyobb inverter választásában az ártényezők is szerepet játszhatnak: miközben a napelemes panelek, a tartószerkezet és a kábelek ára is jelentősen nőtt tavaly, addig az inverterek ára nem változott.

A lakossági piacon a legelterjedtebb jelenleg a 6, 8 és 10 kilowattos rendszer telepítése, az 5 kW-os teljesítmény alatti rendszerek leginkább pályázati támogatásúak. De vannak olyanok is, akik a medencéjük fűtését biztosítják megújuló energiából, amihez a háztartás alapigényeinek kiszolgálása mellett ennél jóval nagyobb, akár 20 kilowattos teljesítményű rendszer is szükséges lehet.

A teljesítmények növekedése mellett egyre nagyobb az igény arra is a fogyasztók körében, hogy saját maguk követhessék, mennyit termel a napelemes rendszerük, vagy akár egy-egy paneljük. Elterjedtek a piacon az olyan megoldások, mint az okostelefonos applikáció, az okos fogyasztásmérő, vagy az optimalizáló, amellyel többek között a napelemekre vetülő árnyék – épületek, fák – miatti teljesítménycsökkenést lehet kiküszöbölni.

Az akkumulátorpiac még nem indult be, pedig szükség lenne rá

Szintén új trend a lakossági napelemes piacon, hogy megnőtt a kereslet az úgynevezett hibrid inverterek iránt. Ezek azok az eszközök, amelyekhez már napelemes energiatárolót is lehet csatlakoztatni. Ez szintén egy jövőbe mutató beruházás, feltehetően sokan egy későbbi energiaár-növekedésre, vagy az úgynevezett szaldós elszámolás kivezetésére készülnek. A Huawei adatai szerint ugyanakkor napelemes akkumulátorokat egyelőre kevesen vásárolnak, csak a rendszerek néhány százalékába kerül ilyen eszköz, amely képes arra, hogy a megtermelt, de el nem használt napenergiát helyben eltárolja. A szakember szerint ennek oka, hogy a kedvező szaldós elszámolás miatt egyelőre a felhasználók jelentős részének nem éri meg az áram eltárolása, ami azonban nem sokáig lesz így. Szabó Róbert szerint a háztartási akkumulátorok terjedésére nagy szükség lenne, mert a hálózat kapacitása véges. „A jelenlegi rendszer körülbelül 3000 megawattnyi napenergiát tud fogadni. Ha hozzátesszük, hogy a Magyarországon telepített összes napelem (fogyasztói és nem fogyasztói beruházások együttesen) jelenleg 2300 megawattot termelnek, jól láthatóvá válik, hogy a helyzet aggasztó”, hívja fel a figyelmet a szakember. Ráadásul, ha a lendület kitart, két-három éven belül csak a háztartási napelemes kapacitás elérheti a 1700-2300 mW-ot.

„A zöldenergia piacán ez az egyik legégetőbb kihívás. A rendszerirányítók visszajelzései már most aggodalomra adhatnak okot, valóban szűk keresztmetszetek vannak a nemzeti tároló és rugalmassági kapacitásokban” – mondta Szabó Róbert.

Szabó Róbert szerint a legjobb és a legértékesebb mindig az az áram, amelyet helyben használnak el. Egy energiatárolóval kiegészített napelemes rendszer képes arra, hogy a fel nem használt többletenergiát eltárolja, amelyet aztán a nap végén vagy a következő nap elején fel lehet használni. Így a fogyasztó nem a szomszédjának termel áramot, nem függ az árváltozásoktól, és nincs, aki megszabja, mennyiért veszik meg tőle a felesleges áramot.

Vállalkozások kezdenek napelemes beruházásokba a növekvő energiaárak miatt

Akár a két-háromszorosára is nőhet idén a napelemes rendszerek iránti kereslet a kereskedelmi-vállalkozói szegmensben, az elszálló energiaárak miatt a lakosság mellett egyre több cég dönt úgy, hogy maga állítja elő a működéshez szükséges áramot, emiatt akár több megawatt teljesítményű beruházások is elindulhatnak az idén.

„A villamos energia ára megduplázódott az elmúlt pár hónapban, s körülbelül ugyanilyen arányban csökken a rendszerek megtérülési ideje”, mondja Balogh Attila, szenior ügyfélkapcsolati menedzser. A Huawei Technologies Hungary napelemes üzletágának szakembere szerint a napelemes rendszer egyre vonzóbb befektetés a cégek költségvetésében.

A Huawei úgy látja, hogy 2022-ben akár két-háromszoros növekedés is elképzelhető ebben a szegmensben a tavalyi évhez képest. Amíg korábban az intézmények pályáztak forrásokra, s abból fejlesztettek, most a termelési, gyártási és szolgáltatási iparág területén akár saját erőből is mind számosabbak a napelemes beruházások. A szegmensben korábban jellemzően a pár tíztől a több száz kilowattos rendszereket telepítettek, most megjelent az igény akár több megawatt teljesítményű erőművekre is.

A kereskedelmi és ipari fogyasztóknak azonban ügyelniük kell arra, hogy továbbra sem termelhetnek több energiát, mint amennyit felhasználnak. Balogh Attila szerint ezért eddig az volt a jellemző, hogy a beruházók inkább alulméretezték a rendszereiket. „Az aktuális fogyasztás alapján szabályozzuk a napelemes inverterek teljesítményét, így nem fordulhat elő, hogy a rendszerből kifelé áram távozzon”, hangsúlyozza Balogh Attila. Ha pedig több energiára van szükség, a napelemes rendszer teljes kapacitását ki tudják használni.

A Huawei szakértője szerint a villamos energia árának növekedése miatt a napelemek által megtermelt energia helyben tárolására is megnőtt az igény, beindulhat a napelemes akkumulátorok iránti kereslet, ami a hálózati stabilitás miatt is kulcsfontosságú lesz a jövőben.